Mindig is szenvedélyesen szerettem az antikváriumokat. Van valami izgalmas abban, hogy a különböző csecsebecsék között kutakodva rejtett kincseket keresek. A kincsvadászat iránti szeretetem tizenegy éves koromban kezdődött, amikor a nagymamámmal töltöttem a vakációt New Englandben.
Az egész környéken minden antikváriumot és fesztivált bejártunk, és ő „egy korábbi szerelemnek” nevezett tárgyakat keresett. Még most, anyaként és nagymamaként is, semmi sem okoz nagyobb örömet, mint kutakodni a különböző tárgyakkal teli standok között, remélve, hogy felfedezek valami értékeset.
A férjem, Sam azonban nem osztja a szenvedélyemet. Ő egy csodálatos ember – kedves, szorgalmas –, de nem érti a megszállottságomat az általa „ócskasággyűjtőknek” nevezett dolgok iránt. Ennek ellenére nem vagyok hajlandó feladni a hobbimat, még akkor sem, ha ez az egyik oka a vitáinknak.
Nincs is annál szebb, mint néhány dollárral a zsebedben elmenni egy antikváriumba, és álmodozni arról, hogy szinte ingyen felfedezel egy rejtett remekművet. Nemrég történt valami rendkívüli, ami teljesen megváltoztatta Sam szemléletét. Körülbelül egy hónappal ezelőtt elmentem egy utcai fesztiválra egy közeli városba, és az izgalom ismerős érzése söpört végig rajtam.
Az ösztöneim egy szerény bódéhoz vezettek, ahol egy férfi különféle csecsebecséket árult. A porcelánpoharak és figurák között észrevettem egy kis zománcozott tojást, amely akkora volt, mint egy igazi tojás. Bár nem tűnt ki különösebben, mégis vonzódtam hozzá. Kíváncsi voltam, és megkérdeztem az árust az áráról.
Megnézett, és úgy értékelte, hogy 25 dollárért igazi vétel. Mivel tudtam, hogyan mennek az ilyen tárgyalások, 5 dollárt ajánlottam neki, ami láthatóan feldühítette. Néhány pillanatos alkudozás után megegyeztünk 10 dollárban, és én elégedetten mentem haza a tojással. Amikor büszkén megmutattam Samnek, ő már nem volt annyira elragadtatva. Vetett egy vizsgálódó pillantást a tojásra, és megjegyezte…
A férj kigúnyolta a bolhapiacon vásárolt régi tojást, de a feleség megkérte, hogy nyissa ki – a nap története
„Made in Hong Kong”-bélyegző volt az alján. Kinevettetett, amiért túl sokat fizettem egy újabb ócskaságért. Amikor azonban megráztam a tojást, zörgést hallottam belülről. Kíváncsiságból Sam megfogta a tojást, és egy határozott pörgetéssel sikerült kinyitnia. Belül egy kis csomag volt, piros selyempapírba csomagolva. Amikor óvatosan kicsomagoltuk a csomagot, egy pár lenyűgöző fülbevalót találtunk. Bár eleinte azt hittem, hogy csak hamis ékszerek, Sam valami másra gyanakodott. Eszébe jutott egy dokumentumfilm, amiben megemlítették, hogy az igazi gyémántok nem ködösödnek, ha ráfújunk.
A teszt valóban sikeres volt, mivel a fülbevalóban lévő átlátszó kövek nem ködösödtek be. Sam meg volt győződve arról, hogy valódiak, ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy ékszerészhez, hogy felbecsüljük őket. A bevásárlóközpontban az ékszerész megerősítette, hogy a fülbevalók valóban 18 karátos fehér aranyba foglalt gyémántok, smaragdokkal körülvéve. Az értéküket legalább háromszázezer dollárra becsülte.
Megdöbbentünk. Kiderült, hogy az ékszerész becslése alulbecslés volt – a fülbevalók végül hárommillió dollárért keltek el egy árverésen. Ez a váratlan pénzbevétel megváltoztatta az életünket. Most már van egy kényelmes anyagi hátterünk, és a porcelántojás díszes helyet foglal el új otthonunk kandallópárkányán. Sam, aki egykor gúnyolódott a hobbimon, mára maga is lelkes régiséggyűjtő lett. Együtt folytatjuk a keresést a régiségvásárokon és régiségkiállításokon, mindig abban a reményben, hogy újabb rejtett kincseket fedezhetünk fel.