Néhány nappal a nyaralásból való hazatérésem után, még mindig a pihenés örömében lebegve, izgatottan vártam, hogy újra élvezhessem az otthoni nyugalmat. Ehelyett valami egészen más fogadott: a kertem közepén egy hatalmas, tátongó lyuk ásított a földben.
Mély volt és szabálytalan, mintha valami föld alatti lény sietve tört volna elő onnan. Az első gondolatom – kissé paranoid, de őszinte – az volt: valaki vagy el akart rejteni valamit… vagy előásni. Már majdnem hívtam a rendőrséget.
Aztán észrevettem valamit a lyuk alján. Laza, omlós földet, kis alagutakat, és – leginkább zavarba ejtően – apró karomnyomokat. Minél jobban vizsgáltam, annál világosabb lett: ez nem emberi kéz műve volt.
Szakemberhez fordultam. Egy kártevőirtó hamar megadta a választ: vakondok. Míg én békésen süttettem magam a napon valahol a parton, ők serényen dolgoztak a föld alatt. Egy egész kis hadsereg, akik élelmet keresve sűrű alagutakat ástak – épp az én kertemben.
És itt kezdődtek az igazi gondok. A vakondok fáradhatatlan munkája instabillá tette a talajt. A föld belülről veszítette el tartását, és megindult a süllyedés – szaknyelven suffóziónak nevezik ezt a jelenséget. A föld, amely már nem tudta megtartani saját súlyát, egyszerűen beomlott, mint egy homokkal töltött tölcsér.
Így lett a szép, zöld pázsitból egy medence méretű kráter.
Először persze megijedtem. De amikor a riadalom elmúlt, már csak egy gondolat járt a fejemben: lehet, hogy ez a tökéletes alkalom egy kerti tó építésére… Vagy legalább arra, hogy végre megtanuljam, mi is az a suffózió.