A kabát, ami sosem érkezett meg
Egy különösen hideg téli estén egy gazdag ember az otthona előtt sétált, amikor észrevett egy idős hajléktalant, aki a járda szélén ült, ruhái elvékonyodtak, teste reszketett a fagytól. A férfi közelebb lépett, és együttérzően megkérdezte:
– Nincs kabátod? Nem fázol ebben a hidegben?
Az öreg lassan felnézett rá. Tekintete nyugodt volt, hangja csendes:
– Dehogyisnem… Fázom. De már megszoktam.
A gazdag ember szívét megérintette ez az egyszerű, méltóságteljes válasz. Egy pillanatra elszégyellte magát a saját kényelméért. Aztán így szólt:
– Várj itt! Hazamegyek, hozok neked egy meleg kabátot. Ígérem, nemsokára visszajövök.
Az öreg mosolyogva bólintott:
– Itt leszek. Megvárlak.
A férfi visszament a házba… de amint becsukta maga mögött az ajtót, elnyelte a meleg, a fény és a mindennapi gondok. Az ígéret lassan elsüllyedt a teendők között.
Másnap reggel, amikor felébredt, hirtelen eszébe villant a tegnap esti találkozás. Kirohant az utcára.
Az öregember már nem volt ott.
Csak a fagyos kő maradt a helyén… és egy csendes, örökre el nem felejtett tanítás.