Tegnap, ahogy sétáltam, valami szokatlanra lettem figyelmes. Először csak annyit láttam, mintha egy kupac ruhadarab vagy egy elhagyott tömlő heverne a járdán. Már majdnem továbbmentem, de valami belső késztetés visszatartott. Közelebb léptem, és a látványtól megfagyott bennem a vér.
Egy vízisikló volt. Elütötték. Egy kígyó – az utca közepén. A járókelők sietve elmentek mellette, az autók közönyösen kerülgették, de úgy tűnt, senki más nem vette észre – vagy nem akarta észrevenni. Csak én álltam meg. Hideg borzongás futott végig a hátamon.
És ez nem elszigetelt eset volt. Az utóbbi hetekben egyre többször hallani hasonló történeteket. A helyi csevegőcsoportok tele vannak beszámolókkal: kígyók a kertekben, a bejárati ajtók előtt, sőt, néhányan arról mesélnek, hogy a balkon repedésein vagy a szellőzőnyílásokon keresztül jutottak be a lakásokba. Olyan, mintha eltűnt volna a határvonal „az ő” és „a mi” életterünk között.
Szakértők szerint mindez a klímaváltozás és a természetes élőhelyek zsugorodásának következménye. A vízisiklók nem mérgezőek, mégis – a saját otthonunk közelében találkozni egy kígyóval nyugtalanító élmény.
Mit tehetünk, hogy csökkentsük a veszélyt?
Tartsuk tisztán és rendezetten az udvart, erkélyt vagy kertet. Ne hagyjunk szemétkupacokat, leveleket, deszkákat – ezek rejtekhelyül szolgálhatnak.
Zárjuk le a szellőzőket, repedéseket, különösen a földszinten vagy pincében.
Ellenőrizzük a kint hagyott cipőket, táskákat, főleg, ha azok hűvös, zárt helyen álltak.
Ha kígyót látunk, őrizzük meg a nyugalmunkat. Ne közelítsük meg, ne próbáljuk meg elmozdítani – inkább értesítsük a megfelelő hatóságot vagy mentőszolgálatot (nézzük meg, hogy a lakóhelyünkön milyen telefonszám hívható ilyen esetben).
A természet közelebb jött – ideje tudatosabban élnünk benne.