A 96 éves Mary a város szélén élt, egy régi, mégis barátságos házban, amelyet emlékek és melegség töltöttek meg. Szomszédja Arnold volt, egy hajléktalan férfi, aki napjait többnyire a közeli parkban töltötte: figyelte a járókelőket, és élvezte a napsütést.
Mary mindig mosollyal köszöntötte őt, tekintetében őszinte kedvesség csillogott.

Nemcsak egy szót váltottak egymással: időről időre meleg ételt vagy tiszta ruhát vitt Arnoldnak, hogy egy kicsit könnyebbé és emberibbé tegye a mindennapjait.
Mary pontosan tudta, milyen sokat jelent az odafigyelés, különösen azok számára, akik nehéz sorssal élnek. Számára a törődés természetes volt – egy apró gesztus, amely reményt és méltóságot adhatott egy másik embernek.