Az anyósom a húsleves mellé tette a válási papírokat. Még a befőttesüveg fedelét is meglazította, mielőtt közölte, hogy a fia hazáig sem akar eljönni értük.
– A fiam már mindent eldöntött – mondta. – Neked csak el kell olvasnod.
A konyhaablak nyitva volt. Az alattunk lakó néni éppen a muskátliját locsolta, és hallottam, ahogy a víz a bádogpárkányra csöpög. Becsuktam az ablakot. Nem akartam, hogy végighallgassa, amit még én sem hallottam a férjemtől.
A mappa első lapján két egymás alatti rovat állt. A „feleség” mellé azt gépelték: Varga Réka. A húgom neve volt. Ráadásul a lakcíme is ott állt mellette, a debreceni Tócóskertben, a tízemeletes házé, ahová három héttel korábban én vittem neki egy tál rakott krumplit.
Már nyúltam volna a lap aljához, hogy megnézzem, ki van a másik sorban, amikor Ági visszahajtotta rá a mappa fedelét.
– Én ebbe nem olvastam bele – mondta. – Bálint megkért, hogy hozzam át a levest, és a mappa ott volt a kocsijában. Azt hittem, egyszerűbb lesz így. Már vasárnap meg akarta mondani neked.
– Hogy el akar válni?
– Hogy nem költözik vissza.
Bálint kilenc napja a bátyjánál aludt. Először három éjszakáról volt szó. A bátyja eltörte a csuklóját, és Bálint felajánlotta, hogy segít neki a műhelyben. A negyedik este azt mondta, úgyis későn végeztek, egyszerűbb, ha ott marad. A hetediken küldött egy képet egy rozsdás biciklivázról, amit együtt szedtek szét. Megkérdeztem, hozzak-e neki tiszta inget. Azt írta, van nála elég.
Most eszembe jutott, hogy indulás előtt három inget akasztott a hátsó ülés fölé. Láttam az ablakból, és még arra gondoltam, hogy egy műhelybe kár ilyesmit vinni.
Újra felnyitottam a mappát. A férj neve Fekete Tamás volt. Réka férje. Az ő házasságkötésük dátuma szerepelt a következő sorban. Emlékeztem arra a júniusi napra, mert a nagy melegben mind a ketten levették a cipőjüket a fotózáson a Déri tér mellett, aztán Tamás tíz percig kereste az egyik zokniját.
Az első megkönnyebbülés után valami még rosszabb jutott eszembe. Vasárnap, amikor felhívtam Rékát, Tamás vette fel a telefont. Azt mondta, a húgom a kádban van, majd visszahív. Nem hívott vissza. Hétfőn küldött egy fotót a macskájáról. A macska a fürdőszobai szőnyegen feküdt, az egyik mancsa alatt a hajgumival, amit karácsonyra adtam neki.
– Miért vannak Bálintnál a húgom válási papírjai? – kérdeztem.
Ági maga elé húzta az első lapot. Amikor elolvasta a neveket, olyan hirtelen ereszkedett le a székre, hogy a táskáját még mindig a vállán tartotta.
– Nekem azt mondta, ma délután költöztet valakit – felelte.
A mappa belső zsebében találtam még egy összehajtott lapot. Réka írta. A nagy, kerek betűit már az iskolában is felismertem, akkor is, ha csak egy szót hagyott nekem a hűtőn. Ezen a lapon három rövid sor volt. Az utolsót kétszer húzta alá.
📎 Az első kommentben elolvashatjátok, mit kért tőlünk Réka azon a lapon.
Bálint, négykor a hátsó kapunál. A macskát én hozom. Eszternek csak akkor szólj, ha már eljöttünk.
Eszter én vagyok.
Elolvastam még egyszer. A papír szélén ott volt a múlt heti bevásárlólista másik fele. Tejföl, mosópor, macskaalom. A húgom valószínűleg ott írta ezt a három sort, ahol a listát is, a konyhapulton, a kenyértartó mellett.
Felhívtam Bálintot. A második csörgésre fölvette.
– Réka veled van?
Egy pillanatig hallgatott.
– Még nincs. Miért?
– Anyád idehozta a mappát a kocsidból.
Olyan hangosan mondta ki Ági nevét, hogy el kellett tartanom a telefont a fülemtől. Aztán megkérdezte, beszéltem-e Tamással.
– Nem. Miért beszélnék vele?
Bálint nem felelt rögtön. Én már tudtam a választ. Három hete, amikor odavittem a rakott krumplit, Réka még kabátban állt a saját konyhájában. Azt mondta, nincs kedve egyedül elindulni otthonról, pedig egész nap erre készült. Megkérdeztem, összevesztek-e. Bólintott. Amikor hazaértem, fölhívtam Tamást. Kértem, hogy menjen haza, beszéljenek, mert Réka egyedül csak rosszabbul lesz. Tamás megköszönte, hogy szóltam. Egy órával később a húgom azt írta, minden rendben.
Attól a mondattól akkor megnyugodtam. Most már azt sem tudtam, ki mellett ült, amikor megírta.
– Tamás délutános – mondta Bálint. – Réka akkor akar elmenni, amikor nincs ott. Egy kolléganője ad neki szobát pár hétre. Nekem annyi a dolgom, hogy elhozzam a dobozokat.
– És az iratok?
– A munkahelyemen nyomtattam ki neki. A saját gépén nem akarta megnyitni őket.
Megkérdeztem, odamehetek-e. Bálint azt mondta, ezt Rékától kérdezzem meg. Már készültem közölni vele, hogy a húgom nem veszi fel a telefont, amikor rájöttem, hogy aznap még meg sem próbáltam hívni. Egy üzenetet írtam helyette. Nálam van a mappa. Mit szeretnél, mit csináljak vele?
Réka húsz perc múlva válaszolt. Addigra Ági levette a kabátját, elővett két tányért, és kimerte a levest. Csak a tésztát kellett hozzá megmelegíteni. Ott állt a mikró előtt, és amikor lejárt a fél perc, nem nyitotta ki az ajtaját.
– Bálint tényleg el akar válni? – kérdeztem tőle.
– Azt mondta, nem megy haza. Én tettem hozzá a többit. – Kinyitotta a mikrót. – A mappát meg azért vettem ki a kocsiból, mert azt hittem, végre le is írta.
– Miért akartad ennyire, hogy leírja?
Ági tálalás közben mindig letette a merőkanalat egy kistányérra, nehogy összecsöpögtesse az asztalt. Most a terítőre rakta.
– Mert amikor az apja elment, fél évig minden vasárnap megterítettem neki. Közben másnak már bemutatta a barátnőjét. Azt akartam, hogy neked legalább ne kelljen várnod.
Még mindig dühös voltam rá, amikor megszólalt a telefonom. Nem változtatott ezen, amit elmondott. De amikor fölvettem a kabátomat, megkérdeztem tőle, van-e otthon régi törölközője. Réka azt írta, hogy menjek a hátsó kapuhoz a mappával, és ha tudok, hozzak valamit a macskahordozóba. A macska kiskorától belepisilt, ha megijedt.
A hátsó kapunál Bálint már bepakolt két dobozt a csomagtartóba. Réka a lépcsőn ült, a térde között a hordozóval. Ági egy virágos törölközőt adott. Réka fölismerte, mert nálunk volt a balatoni nyaraláson, amikor a szél lefújta a partra teregetett fürdőruhákat. Benyúlt vele a rácson, és megigazította a macska alatt.
– Tamás tudja, hogy elmész? – kérdeztem.
– Tudja, hogy beszéltem vele róla. Azt mondta, majd megint meggondolom magam.
Felállt. A mappát a hordozó tetejére tette, de lecsúszott róla, úgyhogy inkább a hóna alá fogta.
– A múltkor, amikor hazaküldted, már a buszmegállóban voltam – mondta. – Volt nálam egy szatyor ruha. Fölhívott, hogy te is azt mondtad, várjam meg. Visszamentem.
Az járt a fejemben, hogy megkérdezhetném, miért nem mondta el mindezt akkor. Éppen csak ki kellett volna mondanom, és máris neki kellett volna magyarázkodnia. Bálint közben felnyitotta a csomagtartót. Az egyik doboz oldalára Réka ráírta, hogy téli cipő. Megfogtam az alját, amíg ő arrébb tolta a másikat.
– Sajnálom, hogy fölhívtam – mondtam, amikor lecsuktuk a csomagtartót.
– Tudom, hogy segíteni akartál – felelte. – Most arra kérlek, hogy gyere velem a boltba. Nincs a kolléganőmnél macskaalom. Meg nem tudom, mit eszünk este.
A Kassai úti boltban vettünk almot, zsemlét és két pohár kefirt. Réka a pénztárnál visszaszaladt egy fogkeféért. A szatyor ruháról beszélt már, az iratokról is. A fogkefe csak ott jutott eszébe. Megvártam, amíg kiválasztja. A zöldet hozta, amilyet gyerekkorunkban mindig nekem kellett odaadnia, mert a szüleink úgy jegyezték meg, melyik kié.
Bálinttal aznap este beszéltünk először kettesben arról, hogy mi lesz velünk. Azt mondta, a bátyja műhelyében tényleg van munka, de maradni azért maradt ott, mert már hónapok óta könnyebb volt máshol elaludnia. Azt is elmondta, hogy vasárnap beült az autóba, eljött a házunkig, aztán hazavitt a bátyjához egy zacskó pogácsát, amit eredetileg nekem vett. Ezen a részleten elakadt a hangja. Én meg arra gondoltam, hogy vasárnap egész este az előszobában égett a lámpa. Úgy hagytam, mert vártam.
Később ketten döntöttünk a válásról. Addigra Réka már talált egy kis albérletet, ahová a macskát is vihette. Ági egyszer megkérdezte telefonon, hogy sikerült-e megbeszélnünk Bálinttal a következő lépést. Mondtam, hogy igen. Várt egy kicsit, majd áttért arra, hogy van nála egy fölösleges lábas. Azt kérte, tudakoljam meg Rékától, szüksége van-e rá. Megadtam neki Réka számát, miután a húgom rábólintott.
Az első vasárnap, amikor Réka az új lakásában főzött, engem hívott ebédre. A lábas ott állt a tűzhelyen. Kicsi volt a konyha, ezért a macska a hűtő tetejéről nézte, ahogy leszedjük az asztalról a költözés óta ott maradt újságpapírt. Réka két tányért vett elő, aztán megállt a nyitott szekrény előtt.
– Szerinted hívjam át Ágit is? – kérdezte.
Már a nyelvemen volt, hogy biztosan örülne. Ehelyett letettem a tányérokat, és megkérdeztem, ő mit szeretne.
Réka gondolkodott egy darabig. Aztán visszacsukta a szekrényt.
– Ma csak veled ennék – mondta, és mert nekem a levesből.